2011. július 27., szerda

Indul a blog és az állatkerti kirándulás

Hát hello. Igen inditottam a sorozataim után egy ilyen blogot, ahova, a rajzaim fognak fel kerülni meg persze az életemről is dolgok. Eggyenlőre csak egy képet teszek fel de majd késöbb többet is:

Nah, akkor most írok a 2. dologról:
Akartunk állatkertbe, menni miskolcon csak hát nem tudtuk hogy hol van( ne értsetek félre már voltunk állatkertbe, csak most költöztünk miskolcra és nem tudtuk hogy ott holvan) Elindultunk, 1 kor otthonról. Miskolc eggyik végén van az állatkert. Hát mi el mentünk a másik végére. Útban oda fele, valahol rossz fele mentünk és egy temető közepén kötötünk ki xD. Akkor meg fordultunk a másik irányba. Tehát mentünk, és majdnem ott láttunk egy tök szép erdőt. Akkor, oda értünk miskolc másik végére, mint ahol az állatkert van.(Bükk szent lászlóra) és nem tudtuk hogy merre kell, menni mert anyám biztos volt hogy nem kell, bszl-re bemenni. Ezért, vissza fordultunk, megint láttuk a nagyon szép erdőt. Akkor viszont anyám szerint, meg már arra nem lessz. Akkor fel hívta apámat, hogy merre kell menni. Ő azt mondta át bszl-en jó mentünk, tovább. Már harmadjára látva az erdőt. És bszl-t mi ugy neveztük el hogy szük falu xD mert szinte egy utcás volt. Aztán el érkeztünk egy elágazáshoz ahol jobbra mentünk, mikor jött velünk szembe egy autó. Nah akkor vagy 50 méter tolatás volt nekünk amit nem kell sztem el mondjak mennyi idő volt(mert nem számoltam). Aztán fel mentünk bal oldalra, ahol meg vége volt 5 perc után az utcának, vagy fel az erdőbe amiben már kételkedtünk. De anyám nem tudot meg fordulni. Nővérem kiszált hogy írányítsa anyámat. És elvette a kukát mert attol nem tudot meg fordulni xD Közben kikapott onnan pár szakadt pólót xD nah viccet félre téve.  Nővérem fél a nagy kutyáktól. Amikor anyámnak sikerült meg fordulni meglátott egyet, és mint szupermen pattant be a kocsiba, hogy indulás előre mert, őt szét tépi a dög xD Tehát akkor vissza mentünk, és egy járó kelőt meg kérdeztük hol van az álatkert ő közölte velünk hogy miskolc másik oldalán. Akkor elhagytuk, bszl-t, és láttuk a szép erdőt már negyedjére xD Aztán mentünk az állatkertbe, és mikor oda értünk este 6 volt, mondom(szószerint):
Öcsém, ennyit ültünk a kocsiba?
Számoljátok ki 1-től 6-ig. Tehát be mentünk az állatkertbe, mire közölte velünk, a belépéskor a pénctáros hogy a kolegái már 6-kor bezárják az állatokat, de attól még bejöhetünk, mert 8-ig nyitva vannak. Gondoltam:
Basszus 6 óra. Am meg mit csinálunk az állatkertbe állatok nélkül??? Így el tudok képzelni egy jelenetet:
Anya nézd mijen szép hosszú fűszál le is fényképezem.
Vagy Például:
Nézd anya ott egy kő, ott egy kő! Ugye meg simogathatom?!
Vagy mi? De most komolyan mit csinálunk ott állatok nélkül?????
Aztán haza mentünk, mondván h holnap vissza jövünk reggel, és vissza is jöttünk, sok szép érdekes dolgot láttunk, de erről sztem már nem kell beszámolnom, hisz biztos mindenki volt már állatkertben.
Nah hy hy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése